A stratégiai előrelátás operatív hatása: a NATO technológiai prioritásai és a magyar védelmi innováció fókuszterületei

Szerzők

  • Porkoláb Imre dandártábornok
  • Hőnich Artúr

DOI:

https://doi.org/10.35926/HSZ.2024.1.1

Kulcsszavak:

NATO, védelmi innováció, Magyar Honvédség, stratégiai előrelátás, feltörekvő és felforgató technológiák, EDT

Absztrakt

A tanulmány a stratégiai előrelátás területén belül a technológiai vonatkozásokra fókuszál, és hármas célt szolgál: egyrészt összegzi a NATO-ban zajló stratégiai előrelátási tevékenységek technológia vetületét; másrészt bemutatja a feltörekvő és felforgató technológiák szerepét a szövetségi képességfejlesztési fókuszterületeken belül; harmadrészt számba veszi, hogy Magyarországnak mely technológiai területekre érdemes komolyabb figyelmet fordítania a haderőfejlesztés támogatása érdekében. Az írás fő gondolata, hogy folyamatosan nyomon kell követnünk a technológiai fejlesztéseket és a belőlük fakadó, illetve általuk előidézett változásokat, és ezek alapján be kell azonosítani, majd rendszeresen felül kell vizsgálni a hazai fejlesztési fókuszterületeket. Stratégiai versenyelőnyhöz jutnak azok a nemzetek, amelyek az új műveleti koncepciókat minél gyorsabban beépítik az oktatásba, a doktrínákba és a kiképzésbe, és képesek a legfejlettebb technológiát egy gyorsított rendszeresítési eljárás keretében bevezetni.

Szerző életrajzok

Porkoláb Imre dandártábornok

a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa, a NATO DIANA innovációs hálózat igazgatótanácsának elnökhelyettese (ORCID: 0000-0003-1407-0678; MTMT: 10047876)

Hőnich Artúr

a RAND Europe kutatóintézet biztonság- és védelempolitikai részlegének elemzője (ORCID: 0000-0001-7208-9823; MTMT: 10087306)

Hivatkozások

• 1163/2020. (IV. 21.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiájáról. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A20H1163.KOR&txtreferer=00000001(Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• 1393/2021. (VI. 24.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiájáról. https://njt.hu/jogszabaly/2021-1393-30-22 (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• HQ Supreme Allied Commander Transformation, Defence Planning Policy and Analysis Branch: Technology Trends Survey: Future Emerging Technology Trends. 2015. 02. https://www.act.nato.int/images/stories/events/2012/fc_ipr/technology_trend_survey_v3.pdf (Letöltés időpontja: 2023.08. 01.)

• NATO Allied Command Transformation: Charting NATO’s Strategic Course: The Crucial Role of Strategic Foresight Analysis. 2023. 11. 22. https://www.act.nato.int/article/sfa-charting-natostrategic-course/ (Letöltés ideje: 2023. 11. 29.)

• NATO Allied Command Transformation: Multiple Future Project Final Report: Annexes. 2009. http://www.bits.de/NRANEU/nato-strategy/20090503_MFP_annexes.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO Allied Command Transformation: Multiple Future Project Final Report: Navigating Towards 2030. 2009. https://web.archive.org/web/20220516184750/https://www.act.nato.int/images/stories/events/2009/mfp/20090503_MFP_finalrep.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO Defence Innovation Accelerator for the North Atlantic: Secure Information Sharing Challenge: Truly Reliable and Unquestionably Secure Technology Challenge (TRUST). 2023. 06. https://www.diana.nato.int/resources/site1/general/secure_information_sharing_v2.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO Defence Innovation Accelerator for the North Atlantic: Sensing and Surveillance Challenge: Sensing the Coastal Undersea Environment. 2023. 06. https://www.diana.nato.int/resources/site1/general/sensing_and_surveillance.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO: Emerging and disruptive technologies. 2023. 06. 22. https://www.nato.int/cps/en/natohq/topics_184303.htm (Letöltés időpontja: 2023. 07. 06.)

• NATO Headquarters Supreme Allied Commander Transformation: Strategic Foresight Analysis 2013 Report. 2013. https://www.act.nato.int/wp-content/uploads/2023/05/sfa_security_implications.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO Headquarters Supreme Allied Commander Transformation: Strategic Foresight Analysis 2017 Report. 2017. https://www.act.nato.int/wp-content/uploads/2023/05/171004_sfa_2017_report_txt.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO: NATO 2022 Strategic Concept. 2022. 06. https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/2022/6/pdf/290622-strategic-concept.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO: NATO Consultation, Command and Control Board (C3B) approves Digital Transformation Implementation Strategy. 2023. 05. 24. https://www.nato.int/cps/en/natohq/news_214878.htm (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO Science & Technology Board: Science & Technology Organization Tech Trends Report 2017. https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/pdf_topics/20180522_TTR_Public_release_final.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO Science & Technology Organization: Science & Technology Trends 2020–2040: Exploring the S&T Edge. 2020, vi. https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/2020/4/pdf/190422-ST_Tech_Trends_Report_2020-2040.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO Science & Technology Organization: Science & Technology Trends 2023–2043: Across the Physical, Biological, and Information Domains. Volume 1: Overview. 2023. https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/2023/3/pdf/stt23-vol1.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO Science & Technology Organization: Science & Technology Trends 2023–2043: Across the Physical, Biological, and Information Domains. Volume 2: Analysis. 2023. https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/2023/3/pdf/stt23-vol2.pdf (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO: Summary of the Artificial Intelligence Strategy. 2021. 10. 22. https://www.nato.int/cps/en/natohq/official_texts_187617.htm (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• NATO: Summary of NATO’s Autonomy Implementation Plan. 2022. 10. 13. https://www.nato.int/cps/en/natohq/official_texts_208376.htm (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• Porkoláb Imre: Szervezeti innováció a Magyar Honvédségben: az ember-gép szimbiózisa a stratégiaelméletek tükrében. Haditechnika, LIII. évf. 2019a/1., 2–8. DOI: 10.23713/HT.53.1.01

• Porkoláb Imre: Szervezeti adaptáció a Magyar Honvédségben: küldetésalapú vezetés 2.0 a digitális transzformáció korában. Honvédségi Szemle, 147. évf. 2019b/1., 3–12. https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/205 (Letöltés időpontja: 2023. 08. 01.)

• Porkoláb Imre et al.: Az innováció fókuszú digitális fejlesztésen alapuló stratégia. Hadtudomány, 2021a/3., 11–22. DOI 10.17047/HADTUD.2021.31.3.11

• Porkoláb Imre et al.: Modernizáció és innováció (1): A megnövekedett sebességű haditechnikai kutatás-fejlesztés erősödő szerepe a modern katonai stratégiában egy amerikai példa alapján. Honvédségi Szemle, 149. évf. 2021b/2., 14–26. DOI: 10.35926/HSZ.2021.2.2 /

• Porkoláb Imre et al.: Modernizáció és innováció (2.): A megnövekedett sebességű haditechnikai kutatás-fejlesztés erősödő szerepe a modern katonai stratégiában egy amerikai példa alapján. Honvédségi Szemle, 149. évf. 2021c/3., 3–12. DOI: 10.35926/HSZ.2021.3.1

• Porkoláb Imre – Hőnich Artúr: A NATO útja a DIANA létrehozásáig és főbb fókuszterületei a védelmi innováció keretében. Honvédségi Szemle, 149. évf. 2021/6. 20–35. DOI: 10.35926/HSZ.2021.6.2

##submission.downloads##

Megjelent

2024-02-28

Hogyan kell idézni

Porkoláb , I., & Hőnich, A. (2024). A stratégiai előrelátás operatív hatása: a NATO technológiai prioritásai és a magyar védelmi innováció fókuszterületei. Honvédségi Szemle – Hungarian Defence Review, 152(1), 3–16. https://doi.org/10.35926/HSZ.2024.1.1

Folyóirat szám

Rovat

Fókuszban

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>