Fejezetek a területi katonai igazgatási rendszer történetéből

A nemzeti hadsereg megalakulásától a trianoni békeszerződés ratifikációjáig (1919–1922)

Absztrakt

Az utolsó békeévben (1913) a honvéd kerületi parancsnokságok számára kiadott Szervi határozványban (szervezeti és működési szabályzatban) olvasható, hogy a „magyar szent korona országainak területe 6 honvéd kerületre oszlik, melyek mindegyikében egy honvéd kerületi parancsnokság van felállítva”. A honvédkerületek illetékességi területét – a Magyar Királyság közigazgatási beosztásának figyelembevétele mellett – a honvédelmi miniszter határozta meg. Mint területi hatóságnak többek között feladata volt a területén lévő összes csapat kiegészítése, a mozgósítási előkészületek szervezése és vezetése, gazdászati-közigazgatási szolgálatok vezetése és ellenőrzése. Emellett – mint elöljáró seregtest-parancsnokság – az összes, területén lévő alárendelt csapat felett gyakorolta a felügyeletet, vezette a kiképzéseket. A területén lévő honvéd hadosztály-parancsnokságok a kerületi parancsnokságokkal mellérendelt viszonyban álltak.
A honvédkerületek a honvédség kiegészítési és nyilvántartási ügyeinek ellátása okán kiegészítő kerületekre oszlottak. A kiegészítő parancsnokságok állandó honvédhatóságok voltak, közvetlenül annak a kerületi parancsnokságnak alárendelve, amelyik területén megalakították őket. A kiegészítő kerületek sorozójárásokból álltak.
A Nagy Háború befejezése után e területi igazgatási szervezetek működését felújították, illetve a Nemzeti Hadsereg megalakításával egy időben fokozatosan újjászervezték. A szerző tanulmányában bemutatja az első világháború utáni területi katonai igazgatás újjászervezésének dilemmáit és kiépítésének nehézségeit a trianoni békeszerződés szigorú katonai előírásai között. A tanulmány képet ad az első világháború utáni első éveknek a trianoni békeszerződés katonai szorításai közötti fő törekvéséről: az önálló magyar hadsereg megszervezéséről és katonai igazgatásának megteremtéséről.