A magyar katonák felkészítése a hadviselés generációváltozásainak és a szövetségek elvárásainak tükrében (1.)

Szerzők

  • Dr. Szegedi Péter alezredes

Kulcsszavak:

hadviselés generációi, hadviselés fejlődése, kiképzési rendszerek, felkészítési rendszerek

Absztrakt

A magyar katonai hagyományok számos példával szolgálnak arra, hogy értékeink megtartása mellett hogyan voltunk képesek lépést tartani a fejlődéssel. Egy ka-tonai szervezetben a fejlődés egyik kulcsa a felkészítés és a kiképzés stratégiai fejlesztése. A sikeresség mértéke attól is függ, hogy a szakemberek (katonai és civil szakértők) mennyire, milyen pontossággal képesek az elkövetkező háború jellegét, jellemzőit megjósolni, illetve ebből a saját haderő erőforrásrendszerének ismeretében a politikai vezetés számára a célok kijelöléséhez és az ország háborús felkészítéséhez megfelelő javaslatokat megfogalmazni. A napjainkban meghozott, a Magyar Honvédség felkészítésére irányuló döntések meghatározóak lesznek a honvédség – a 21. század későbbi évtizedeiben elvárható – képességeire, eredményeire. A szerző tanulmányában nyílt forrásokból elérhető dokumentumok feldol-gozásával elemzi a problémakört.

Információk a szerzőről

Dr. Szegedi Péter alezredes

kutató (MH HFKP HVK Tudományos Kutatóhely)

Hivatkozások

-

##submission.downloads##

Megjelent

2018-03-25

Hogyan kell idézni

Szegedi, P. (2018). A magyar katonák felkészítése a hadviselés generációváltozásainak és a szövetségek elvárásainak tükrében (1.). Honvédségi Szemle – Hungarian Defence Review, 146(2), 62–76. Elérés forrás https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/392

Folyóirat szám

Rovat

Vezetés, felkészítés