A napóleoni ármádia elleni magyar nemesi felkelés az 1796 és 1805 közötti koalíciós háborúkban

Absztrakt

Az 1789-es franciaországi eseményeket a magyar nemesi közvélemény visszafogott szimpátiával fogadta, s azokban a II. József abszolutisztikus törekvéseivel szembeni saját alkotmányvédő politikáját látta igazolni. Ez a lelkesedés azonban hamar alábbhagyott, s a magyar nemesség nagy része viszonylag gyorsan szembefordult a feudális gazdasági-társadalmi struktúrát egyre radikálisabban felszámoló francia eszmékkel. A magyar nemesség a francia forradalmi eszméket elutasító, a francia forradalmi, majd a napóleoni nagyhatalmi törekvésekkel szembeszálló Habsburg Birodalom szövetségesévé, politikájának támogatójává vált, s az 1792-től 1815-ig tartó francia háborúk idején Párizzsal szemben mindvégig Bécs katonai szövetségese maradt. Ennek jeleként a francia háborúk időszakában hét alkalommal – 1792-ben, 1796-ban, 1802-ben, 1805-ben, 1807-ben, 1808-ban és 1812-ben – hívták össze a magyar országgyűlést. Ezeken kisebb-nagyobb vitákat követően megszavazták a háborúk folytatásához szükséges katonai létszámokat és hadiadókat (contributio), a hadicélokra fordítandó segélypénzeket (subsidium), valamint négy alkalommal „fölajánlották Ő szent felségének, hogy” – igénybe veheti és elrendelheti – „a törvény által előirt esetben és a törvények értelmében, Magyarországon és kapcsolt részeiben a nemesi általános fölkelés”-t (insurrectio, magyar változatban: inszurrekció).