A hibrid hadviselés és a jövő háborúja

Szerzők

  • Jójárt Krisztián

DOI:

https://doi.org/10.35926/HSZ.2020.1.1

Kulcsszavak:

orosz katonai gondolkodás, hibrid hadviselés, ukrajnai háború

Absztrakt

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa annak az újszerű orosz hadviselésnek a hadtudományi hátterét, mely a közvélemény számára hibrid hadviselés néven vált ismertté. Az írás célja, hogy az orosz (és részben a nyugati) katonai szakértők által kifejtett gondolatok alapján átfogó elemzést adjon az úgynevezett hibrid hadviselés helyéről és szerepéről az orosz katonai gondolkodásban. A tanulmány tartalma túlmutat a laikus olvasóközönség számára is minden bizonnyal ismert (a szakértők körében pedig unásig idézett és elemzett) Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök gondolatainak részletes taglalásán. Helyette olyan ismert és kevésbé ismert – ám a téma szempontjából releváns – orosz hadtudományi gondolkodók publikációit veszi górcső alá, melyekről eddig kevés szó esett mind a hazai, mind pedig a nemzetközi szakirodalomban. A szerző különös figyelmet szentel mindazon írásoknak, melyek már az ukrajnai háborút követően születtek.
A tanulmány hipotézise, hogy az orosz szakértők szerint a Nyugaton hibrid hadviselésnek nevezett orosz stratégia nem egy korlátozott érdekérvényesítési eszköz, hanem a jövő háborújának általános formája.

Információk a szerzőről

Jójárt Krisztián

az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza

##submission.downloads##

Megjelent

2020-01-29

Hogyan kell idézni

Jójárt, K. (2020). A hibrid hadviselés és a jövő háborúja. Honvédségi Szemle – Hungarian Defence Review, 148(1), 5–19. https://doi.org/10.35926/HSZ.2020.1.1

Folyóirat szám

Rovat

Haderőszervezés, -fejlesztés