100 éve született Pirityi Sándor

100 years since the birth of Sándor Pirityi

Szerzők

  • Kiss Zoltán ny. alez.

Kulcsszavak:

dr. Pirityi Sándor, szerkesztő, újságíró, 100 éve született, Magyar Távirati Iroda

Absztrakt

Száz évvel ezelőtt született dr. Pirityi Sándor (1925. szeptember 15. – 2009. május 1.) Bugát Pál-, Rózsa Ferenc-, Tanárky Sándor-díjjal kitüntetett, Aranytoll-díjas újságíró, szerkesztő, katonapolitikai szakíró, a hadtudomány kandidátusa, aki 1951-ben került első
és egyetlen munkahelyére, a Magyar Távirati Irodába, ahol 44 éven át dolgozott. Az MTI moszkvai tudósítója volt 1963–67 között, és kiküldött tudósítóként is számos alkalommal megfordult a világ különböző részein. 1984-től a Magyar Pugwash Bizottság tagja, 1990-től a Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) elnökségi tagja, majd az etikai bizottság elnöke volt. 1993-tól a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) országos ügyvezető kollégiumának tagja, azt követően a TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesületének tudományos alelnöke volt. Újságcikkek, tanulmányok sokasága mellett mintegy húsz könyvet írt, fordított és szerkesztett pályája során.

Információk a szerzőről

Kiss Zoltán ny. alez.

Kiss Zoltán ny. alezredes, a Honvédségi Szemle főmunkatársa.

Hivatkozások

Pirityi Sándor szerzői, szerkesztői munkái, megjelenésük sorendjében

– A leszerelés problémaköre – Világpolitikai dokumentumok. MTI, Budapest, 1962.

– Válaszúton a világ – Katonaszemmel a nagyvilágban. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1962.

– Óceánok, flották. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1973.

– A leszerelés, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1975.

– Tengerek stratégiája. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1976.

– Helsinki után. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1977.

– A leszerelés – Nemzetközi tájékoztató. TIT, Budapest, 1978. Budapest

– Az igazság Afganisztánról – Dokumentumok, tények, tanúságtételek. (Fordították: Kelemen István és Teller Tamás. A bevezető tanulmányt írta: Pirityi Sándor). Zrínyi Kiadó, Budapest, 1980.

– A katonai erőviszonyok és hatásuk a nemzetközi politikai viszonyokra – Politikaitudományi tanulmányok. (Szerk.: Polgár Tibor). Kossuth Kiadó, 1981.

– Hadászati fegyverrendszerek és korlátozásuk. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1982.

– A sajtó és a politikai műveltség. (Közművelődés és politikai műveltség: összeállítás a TIT Szegedi XII. Művelődéselméleti Nyári Egyetemén elhangzott előadásokból) (Szerk. Pirityi Sándor). TIT, Szeged, 1983.

– Katonapolitika. 1985. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1985.

– Katonapolitika. 1986. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1986.

– Változó jelen, jövő. MTI-FOTO, 1986. (Pirityi Sándor, Soós Lajos)

– A békediktátummal kezdődött… Hét évtized a békéért. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1987.

– A katonai feszültség csökkentéséről. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1989.

– Az ellenségkép változása. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1990.

– A nemzeti hírügynökség története, 1880–1996. MTI Kiadói Kft., Budapest, 1996.

– A NATO déli szárnya a 2000. év küszöbén. (Biztonságpolitikai füzetek). TIT HABE, Budapest, 1999.

##submission.downloads##

Megjelent

2025-08-25

Hogyan kell idézni

Kiss, Z. (2025). 100 éve született Pirityi Sándor: 100 years since the birth of Sándor Pirityi. Honvédségi Szemle – Hungarian Defence Review, 153(4), 128–134. Elérés forrás https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/1463