Rules of engagement – Keretek és lehetőségek a parancsnok szemszögéből

Szerzők

  • Bálint László őrgy.

DOI:

https://doi.org/10.35926/HSZ.2025.3.2

Kulcsszavak:

erők alkalmazásának szabályai, Rules of Engagement, ROE, szabályok, keretek, művelet, parancsnok, erők alkalmazása

Absztrakt

A katonai műveletek mindenkor valamilyen szabályozott keretek között valósulnak meg. Ezek lehetnek nemzetközi egyezmények, jogszabályok, vagy csak egy adott – mindezektől független – hadúr által önkényesen meghatározott szabályok. Jelen tanulmány
célja az irányadó nemzetközi jogi keretek között mozgó, nemzeti katonai erők alkalmazása szabályozási formájának szakmai vizsgálata. Terminológiai pontosítást követően bemutat két szabályozási mintát, amelyek az erők alkalmazásának szabályai (Rules of Engagement – ROE) kidolgozásához szolgálhatnak alapul, továbbá vizsgálja a katonai parancsnokok lehetőségeit, hogy a számukra meghatározott keretek között hogyan tudják a részükre kitűzött küldetést teljesíteni, illetve hogy milyen lehetőségeik vannak a keretek módosítására.

Információk a szerzőről

Bálint László őrgy.

Dr. Bálint László őrnagy, kiemelt főtiszt (Honvédelmi Minisztérium, Miniszteri Kabinet, Katonai Összekötő Osztály) (ORCID: 0000-0002-6140-2711; MTMT: 10087126)

Hivatkozások

• 1393/2021. (VI. 24.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiájáról.

• 2021. évi CXL. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről.

• AAP-06 Edition 2021 – NATO Glossary Of Terms And Definitions (English and French). North Atlantic Treaty Organization – Nato Standardization Office (NSO), 2021.

• Ált 4/457 – A Magyar Honvédség Törzsszolgálati szakutasítása. Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökség kiadványa, 2013.

• Ceglédi Mihály: A küldetésorientált vezetési szemlélet kialakulását befolyásoló tényezők. Honvédségi Szemle, 149. évf. 2021/1., 75–88. https://doi.org/10.35926/HSZ.2021.1.6 (Letöltés időpontja: 2025. 01. 24.)

• COPD – Comprehensive Operations Planning Directive Version 3.1. Supreme Headquaters Allied Power Europe, 2023.

• Csíkos Imre: A küldetésorientált vezetés lehetőségei napjaink komplex fegyveres konfliktusaiban. Hadtudományi Szemle, 16. évf. 2023/3., 81–93. https://doi.org/10.32563/hsz.2023.3.7 (Letöltés időpontja: 2025. 01. 24.)

• Fazekas Ferenc: A küldetésorientált vezetés és a mesterséges intelligencia. Hadtudományi Szemle, 16. évf. 2023/3., 95–109. https://doi.org/10.32563/hsz.2023.3.8 (Letöltés időpontja: 2025. 01. 24.)

• Ingesson, Tony: Trigger-Happy, Autonomous, and Disobedient: Nordbat 2 and Mission Command in Bosnia. The Strategy Bridge, 2017. 09. 20. https://thestrategybridge.org/the-bridge/2017/9/20/trigger-happy-autonomous-and-disobedient-nordbat-2-and-mission-command-inbosnia (Letöltés időpontja: 2025. 02. 03.)

• Kingsley, Regeena: #23 Caveat Chaos in Kosovo: Divided Allies & Fettered Forces in NATO’s KFOR Operation during the 2004 “Kosovo Riots”. Military Caveats, 2019. 01. 17. https://militarycaveats.com/23-caveat-chaos-in-kosovo-divided-allies-fettered-forces-innatos-kfor-operation-during-the-2004-kosovo-riots/ (Letöltés időpontja: 2025. 02. 21.)

• Kingsley, Regeena: #34 Crucial Questions on Rules Of Engagement (ROE): (Q1/3) Are ROE Legally-Binding “Military Orders” or Merely Guidelines? Military Caveats, 2021b. 03. 01. https://militarycaveats.com/34-crucial-questions-on-rules-of-engagement-roe-q1-3-areroe-legally-binding-military-orders-or-merely-guidelines/ (Letöltés időpontja: 2025. 02. 24.)

• Kingsley, Regeena: #35 Crucial Questions on Rules Of Engagement (ROE): (Q2/3) Do Commanders Have Discretionary Authority to Change ROE? Military Caveats, 2021a. 03. 03. https://militarycaveats.com/35-crucial-questions-on-rules-of-engagement-roe-q2-3-docommanders-have-discretionary-authority-to-change-roe/ (Letöltés időpontja: 2025. 01. 24.)

• Kingsley, Regeena: An Exemination of „National Caveats” Within the NATO-led International Security Assistance Forces (ISAF) Campaign in Afganistan & their Impact on ISAF Operationsal Effectiveness 2002–2012. Volume I: Thesis, Massey University, Manawatü, 2014. https://mro.massey.ac.nz/server/api/core/bitstreams/445c8821-e77d-4475-8528-56b98dd2c118/content (Letöltés időpontja: 2025. 01. 24.)

• Lippai Péter: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai. Seregszemle, VII. évf. 2009/2., 30–44. https://honvedelem.hu/images/media/5f58c5247deda680916938.pdf (Letöltés időpontja: 2025. 02. 06.)

• Mandsager, Dennis (szerk.): Sanremo Handbook on Rules of Engagement. International Institute of Humanitarian Law, Sanremo, 2009.

• MC 362/2: NATO Rules of engagement, 2019. Porkoláb Imre – Győri Zita: A sebességgel vívott csata: forradalmi technológiák gyorsított alkalmazásba vétele a NATO-ban. Honvédségi Szemle, 152 évf. 2024/4., 21–31. https://doi.org/10.35926/HSZ.2024.4.2 (Letöltés időpontja: 2025. 01. 24.)

• Tarjáni Attila Imre ezredes: Stratégiadilemmák és felforgató technológiák az orosz–ukrán háború alapján. Honvédségi Szemle, 152 évf. 2024/4., 3–20. https://doi.org/10.35926/HSZ.2024.4.1 (Letöltés időpontja: 2025. 01. 24.)

• Varga Attila: A NATO művelet-végrehajtási szabályainak esszenciája. Hadtudomány, XVIII. évf. 2008/3–4., 45–58. https://ojs.mtak.hu/index.php/hadtudomany/article/view/6440/5079 (Letöltés időpontja: 2025. 01. 24.)

##submission.downloads##

Megjelent

2025-06-11

Hogyan kell idézni

Bálint, L. (2025). Rules of engagement – Keretek és lehetőségek a parancsnok szemszögéből. Honvédségi Szemle – Hungarian Defence Review, 153(3), 15–27. https://doi.org/10.35926/HSZ.2025.3.2

Folyóirat szám

Rovat

Haderőszervezés, -fejlesztés