Dr. Lippai Péter dandártábornok 1988-ban kiválóan végezett a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, gépesített lövész szakon. Főhadnagyként avatták, majd Szolnok, Nyíregyháza és Debrecen helyőrségekben szolgált előbb deszant-rohamszakasz, majd gépesített lövészszázadok parancsnokaként. 1994-ben visszakerült a Kossuth Lajos Katonai főiskolára, ahol három évig hallgatói alegységparancsnokként igyekezett átadni tudását és tapasztalatait a következő tiszti generációnak.
1997 és 1999 között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanult, ahol katonai vezetőként szerzett kitüntetéses MsC-diplomát. Ezalatt több díjnyertes OTDK-dolgozat szerzője is volt főként hadtörténelmi, vezetéselméleti és harcászati témákban. Ezt követően két évig Hamburgban, a Bundeswehr vezetési akadémiáján folytatta tanulmányait, ahol kiváló eredménnyel katonai felső vezetői végzettséget szerzett.
Hazaérkezése után Tatán, a 25/1. könnyű lövészzászlóalj parancsnokaként, Debrecenben dandárkiképzési főnökként, dandártörzsfőnökként, majd dandárparancsnok-helyettesként töltött be beosztásokat. 2014-től két évig Szolnokon a 25/88. könnyű vegyes zászlóalj parancsnokaként, majd ismét Debrecenben dandárparancsnok-helyettesként szolgált. Ezekben az években a tömeges bevándorlás okozta válság kezeléséből több területen is kivette részét. Parancsnokként megszervezte és működtetni kezdte a határszolgálatra induló állomány célfelkészítéséért felelős Kiképző Alkalmi Köteléket (KIAK), és váltásos rendben több alkalommal a magyar–szerb határszakaszért felelős Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék (AIAK) parancsnoki beosztását is betöltötte.
Debrecenből került 2019-ben a Magyar Honvédség Parancsnokságára, ahol megbízott csoportfőnökként felállította a kiképzési csoportfőnökséget, amelynek jelenleg csoportfőnök-helyettese.
Katonai pályafutása során számos hazai és külföldi tanfolyamon igyekezett mélyíteni szakmai tudását.
Háromszor járt katonai misszióban: 2005-ben a KFOR magyar őr- és biztosító zászlóaljának 12. parancsnokaként, 2007-ben Afganisztánban a magyar PRT-2 törzsfőnökeként, majd 2010-ben a PRT-9 parancsnokaként.
2010-ben „summa cum laude” szerzett PhD-fokozatot a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Fő kutatási területe a küldetésorientált katonai vezetésszemlélet lehetőségeinek és korlátainak vizsgálata a múlt és a jelen hadviselésében. Több éven keresztül az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Sereg Szemle folyóiratának szerkesztőbizottságát vezette. Nős, öt gyermek édesapja. Hobbijai: futás, túrázás, makettezés, airsoft, katonai gyakorló és hadi ruházat gyűjtése és tesztelése.