Információk

A Honvédorvos című szakfolyóirat első száma 1888. január 15-ei keltezéssel jelent meg a Gyógyászat mellékleteként mint „A hazai katonaorvosi intézmény tudományos és társadalmi közlönye”. A kiadványnak kezdetben semmiféle intézményes kapcsolata nem volt a Magyar Királyi Honvédséggel, Kovács József azonban, aki ekkor a Gyógyászat egyik szerkesztője volt, személyében elkötelezett híve volt a katonaorvoslás támogatásának, fejlesztésének, hiszen az 1866-os porosz osztrák háborúban maga is tábori orvosként szolgált.

A Honvédorvos első korszaka az 1914. július 5-én megjelent számával lezárult, és csak a Nagy Háború után, a gazdasági válságot követő nehéz évek alatt vált lehetővé, hogy a honvédorvosok saját szakmai fórummal rendelkezzenek. 1929-ben indult útjára a periodikum második folyama Franz Géza felelős szerkesztő irányításával és szolgálta közösségét egészen 1944-ig.

A Honvédorvos ma is megjelenő folyamának első száma Dr. Merényi Gusztáv orvos vezérőrnagy főszerkesztésével 1949-ben került az érdeklődők kezébe. Az első évben Honvédorvosi Közlemények címen, majd 1950–1952 között Honvédorvos, 1953–1956-ban Katonaorvosi Szemle és végül 1957-től napjainkig a Honvédorvos címet viseli.

Etikai kódex

A kézirat beküldésével és a lektorálási folyamat megkezdésével a felek elfogadják az alábbi erkölcsi magatartásra vonatkozó szabályokat.

  • A Honvédorvos szerkesztősége a benyújtott kéziratokat minden esetben kompetens, tudományos fokozattal rendelkező személlyel lektoráltatja. A lektorálási folyamat során a tanulmány szerzője a lektorálás tartalmát ismeri meg.
  • A nem megjelent írásműveket a szerkesztőség nem tárolja, az abban leírtakat nem használja fel.
  • A szerző hozzájárul ahhoz, hogy a folyóirat szerkesztősége
    • a megjelentetett írásmű egy példányát tárolja (elektronikus adathordozón rögzítse),
    • rendszereiben archiválja,
    • az Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Adatbázisában archiváltassa,
    • online kiadványának Internetes felületén azt mások számára szabadon letölthető formában hozzáférhetővé tegye. 
  • A szerző hozzájárul ahhoz, hogy más személyek a nyilvános felületen megjelent írásművet és az abban foglaltakat a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézhessék.
  • A szerzőknek szavatolniuk kell, hogy a közlésre benyújtott írásmű
    • a szerző(k) kizárólagos szellemi tevékenységének eredménye, a benne foglaltak más személyek jogszabályban rögzített jogait nem sértik,
    • készítése során amennyiben felhasználták mások munkáit, eredményeit, akkor azokat megfelelő módon idézik és szakszerűen hivatkozzák,
    • eddig máshol még nem jelent meg, illetve nincs folyamatban lektorálási folyamat,
    • nem tartalmaz minősítéssel védett adatokat, információkat (ez a szerző felelőssége, a szerkesztőbizottság / lektor nem vizsgálja),
    • nem sérti az 1999. évi LXXVI. szerzői jogról szóló törvényben foglaltakat,
    • bibliográfiával ellátott (amely tartalmazza a hivatkozott irodalom jegyzékét, és az internetes anyagok jegyzékét a letöltés idejével),
  • A kéziratot benyújtó kötelessége annak szavatolása, hogy az írásmű szerzőjeként feltüntetésre kerüljenek az esetleges társszerzők, azok belegyeztek a lektorálási folyamat eredményeként létrejövő írásmű nyilvános publikálásába.