A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolata a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium létrejöttének és működésének tapasztalatai alapján

Szerzők

  • Berkecz Gábor

Kulcsszavak:

honvédelem, középiskola, honvédelmi nevelés, honvéd középiskola, motiváció, „Z” generáció

Absztrakt

A honvédelmi nevelés és középfokú oktatás az 1867-es kiegyezést követően a magyar oktatási rendszer egyik speciális színtere lett. Az egymást váltó történelmi korszakok mindegyike megpróbálta a saját igényei és lehetőségei szerint adaptálni a honvédelmi nevelés rendszerét. Néhány rövid évtizedtől eltekintve a honvédelmi nevelés és oktatás folyamatosan jelen volt a magyar nevelés- és iskolatörténetben. Az ezredforduló utáni nagy törés 2007-ben következett be, amikor bezárták a Magyar Honvédség fenntartói irányítása alatt lévő utolsó katonai középiskolát, a Béri Balogh Ádám Katonai Középiskolát. Bekövetkezett a klasszikus, „fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket” szindróma. Az ezredforduló második évtizedének a kezdetekor ismét lehetőség nyílt a honvéd középiskolai rendszer újraindítására.

Információk a szerzőről

Berkecz Gábor

Berkecz Gábor, igazgató (Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium)

Hivatkozások

-

##submission.downloads##

Megjelent

2018-11-15

Hogyan kell idézni

Berkecz, G. . (2018). A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolata a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium létrejöttének és működésének tapasztalatai alapján . Honvédségi Szemle – Hungarian Defence Review, 146(6), 41–44. Elérés forrás https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/325

Folyóirat szám

Rovat

Oktatás-nevelés