A társadalmi változásra adható válasz: nemzetközi összefogás Irakban

Szerzők

  • Szilágyi-Kiss Hajnalka

DOI:

https://doi.org/10.35926/HSZ.2022.5.5

Absztrakt

Irakban egyre jellemzőbb a vallási radikalizálódás, viszont jelentősen növekszik azoknak a száma is, akik az iszlámot csak felhasználják egyéni vagy közösségi érdekeik érvényesítésére, és csak látszólag fontos számukra a vallás, viszont szívük szerint semmilyen módon nem viselnek dzsihádot, áldozatokat már nem hoznak. A felületes szemlélő számára e jelek alapján az iszlám erősen terjed, viszont érdemes a felszín alatt tapasztalhatókat is megvizsgálni. Az iszlám egyre inkább egy társadalomintegrációs tényező,1 társadalomszervező vallási ideológia, ami összekapcsolja a vallási, politikai, morális, társadalmi, jogi és kulturális hozzáállást, illetve ezeket a szempontokat minden témakörben. Mivel leginkább egy külső szereplő tud elfogulatlanul nézni a történésekre, ezért megvizsgálom az Irakban tevékenykedő nemzetközi szervezeteken keresztül azokat a folyamatokat, amelyek jelen vannak ebben a sokat szenvedett országban, ahol a biztonságpolitikai kihívásokon túl erőteljes a belpolitikai megosztottság és az instabilitás, az olajár hullámzásának következtében fellépő gazdasági gondokat pedig a közellátás elhúzódó problémái és a humanitárius kihívások tetézik. Az alábbiakban arról a nemzetközi összefogásról is szó lesz, amely hozzájárulhat a társadalmi megújuláshoz. Az Irakban uralkodó helyzet magán viseli az ideiglenesség, átmenetiség jellemzőit, a politikai, vallási, etnikai, törzsi töredezettség következtében egymással rivalizáló, konfrontálódó közösségek, csoportok pedig uralják a politikai színteret. Ezek következtében Irak jövőjét illetően elképzelhető a szétesés is (a kurdok mellett egyes síita arab körök is ebbe az irányba törekednek, különösen jelentős kőolajkészleteik miatt), de lehetséges egy föderatív, egységes Irak megszervezése is.

Információk a szerzőről

Szilágyi-Kiss Hajnalka

PhD-hallgató (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola, ORCID: 0000-0002-2930-0467)

Hivatkozások

• 2016/2239(INI) Addressing human rights violations in the context of war crimes, and crimes aga-inst humanity, including genocide. Legislative Observatory. European Parliament. https://oeil.secure.europarl.europa.eu/oeil/popups/printficheglobal.pdf?id=673324&l=en

• Ablaka Gergely – Csiki Varga Tamás – Csizmazia Gábor – Deák András – Etl-Nádudvari Anna – Háda Béla – Jójárt Krisztián – Kemény János – Pénzváltó Nikolett – Rácz András – Tálas Péter: Irak stratégiai érdekek ütközőpontjában. In: Elemzések 2020/21. Stratégiai Védelmi Kutatóintézet, 2020. 07. 31. https://svkk.uni-nke.hu/document/svkk-uni-nke-hu-1506332684763/SVKI_Elemzesek_2020_21_Irak%20strategiai%20erdekek%20utkozopontjaban%20(SVKI).pdf

• ACN International. https://acninternational.org/?s=iraq&lang=en

• Ali, Maulana Muhammad: The religion of Islam. A Comprehensive Discussion of the Sources, Principles and Practices of Islam. National Publication and Printing House, Cairo, 2015.

• Bálint Gáborral (Ökumenikus Segélyszervezet) 2021. november 20-én készített interjú.

• Bryant, John: The humanitarian response in Iraq: support beyond international assistance in Mo-sul. Humanitarian Policy Group, ODI, 2019. https://cdn.odi.org/media/documents/12782.pdf

• Destruction in the Niniveh Plains – without Mosul. Niniveh Reconstruction Committee, 03. 04. 2017. https://www.nrciraq.org/wp-content/uploads/2017/04/public-properties-updated-3april.jpg

• Destruction in the Niniveh Plains – without Mosul. Niniveh Reconstruction Committee, 11. 05. 2017. https://www.nrciraq.org/wp-content/uploads/2017/04/church-properties-updated-11may.jpg

• Destruction in the Niniveh Plains – without Mosul. Niniveh Reconstruction Committee, 04. 04. 2020. https://www.nrciraq.org/wp-content/uploads/2020/04/private-houses-april-2020.jpg

• Ellul, Dominique: Bevezető megjegyzések. In: Ellul, Jacques: Iszlám és zsidó-kereszténység. Ben-cés Kiadó, Pannonhalma, 2007, 31–40.

• Emerging from conflict: Wansah’s journey to rebuild. UNDP, 22. 04. 2021. https://www.iq.undp.org/content/iraq/en/home/stories/2021-stories/04/emerging-from-conflict--wansahs-journey-torebuild-.html

• Epatko, Larisa: Voices from the Frontlines: Iraqis are ’ just wishing for a better life’. Peace Insight, 16. 01. 2020. https://www.peaceinsight.org/en/articles/voices-frontlines-iraqis-are-just-wishingbetter-life/?location=iraq&theme=human-rights

• Global Center for Responsibility to Protect. 15. 09. 2020. https://www.globalr2p.org/countries/iraq/• Humanitarian Bulletin (09. 2021). OCHA Iraq. https://reliefweb.int/sites/reliefweb.int/files/resources/september_2021_humanitarian_bulletin_final.pdf

• Humanitarian Nineveh Relief Organization, 2020. https://hnroiraq.org/

• Irak. Ökumenikus Segélyszervezet. https://segelyszervezet.hu/irak/

• Iraq. Global Shelter Cluster, 22. 11. 2021. https://www.sheltercluster.org/iraq/documents/iraq-sheltercluster-3ws-operational-presence-october-2021

• Klein, F. A.: The Religion of Islam. Curzon Press, London, Humanities Press, New York, 1979.

• Minority Rights Group International. http://www.minorityrights.org/5726/iraq/iraq-overview.html

• More than 600 people killed during anti-government protests from October 2019 to February 2020. Global Center for Responsibility to Protect, 15. 09. 2020. https://www.globalr2p.org/countries/iraq/

• Open Doors. World Watch list 2021. https://media.opendoorsuk.org/document/pdf/WorldWatchListreport-2021.pdf

• Rostoványi Zsolt: Irak: az iszlám és a politikai hatalom viszonya. Grotius: A Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének tudományos folyóirata, 2010. www.grotius.hu/doc/pub/SJOTNF/2010_120_rostovanyi_zsolt_irak.pdf

• Szilágyi-Kiss Hajnalka: Irakban Magyarország segít – A Hungary Helps Program biztonságpolitikai vonatkozásai. In: Újházi Lóránt (szerk.): Budapest-jelentés a keresztényüldözésről. Mondat Kft., Vác, 2020, 321–334.

• The World Factbook (2021) – Iraq. CIA. https://www.cia.gov/the-world-factbook/countries/iraq/#military-and-security

• Vilardo, Valeria: Gender Profile – Iraq: A situation analysis on gender equality and women’s em-powerment in Iraq. 12. 2018. https://oxfamilibrary.openrepository.com/bitstream/handle/10546/620602/rrgender-profile-iraq-131218-en.pdf

• World Watch list 2022. https://www.opendoors.org/en-US/persecution/countries/

• Written Statement by the Commission of Churches on International Affairs of the World Council of Churches – CCIA/WCC. https://www.oikoumene.org/programme-activity/ccia

##submission.downloads##

Megjelent

2022-09-14

Hogyan kell idézni

Szilágyi-Kiss, H. (2022). A társadalmi változásra adható válasz: nemzetközi összefogás Irakban. Honvédségi Szemle – Hungarian Defence Review, 150(5), 69–82. https://doi.org/10.35926/HSZ.2022.5.5

Folyóirat szám

Rovat

Nemzetközi tevékenység