Egy stratégiai szintű hadijáték előkészítésének és levezetésének tapasztalatai

Szerzők

  • Harangi-Tóth Zoltán őrnagy Nemzeti Közszolgálati Egyetem

DOI:

https://doi.org/10.35926/HSZ.2020.5.6

Kulcsszavak:

hadijáték, Next War: Poland, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, vezetőképzés

Absztrakt

2020 márciusának első hetében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egy új, kísérleti jellegű gyakorlat helyszíne volt: a Felsőfokú Vezetőképző Intézet (FVI) hallgatói és érintett oktatói állománya egy olyan (katonai) stratégiai tervezéssel és vezetéssel kapcso-latos foglalkozáson vettek részt, amelynek alapját egy kereskedelmi forgalomban kapható hadijáték, a Next War: Poland képezte.
A foglalkozás előkészítése és levezetése különbözött a hagyományos gyakorlatokon megszo-kottaktól, s célja a jelenleg az egyetemen futó, főleg elméleti kutatások gyakorlatba történő átültetésének és gyakorlati hasznának vizsgálata volt. Jelen publikációban a gyakorlat vezetőségének egyik tagja osztja meg tapasztalatait és ismerteti a résztvevőkkel közösen elvégzett kiértékelés során született eredményeket.
A tanulmány szándéka egy szakmai vitákkal szegélyezett folyamat elindítása, amely a Magyar Honvédségben már most is (részben) meglévő hadijátékos tapasztalatra és tudásbázisra épül, s amelynek végeredményeképp a most alkalmazott egyéb tervezési és értékelési eljárásokkal kiegészített, a modern angolszász hadijátékokkal egyenértékű módszertan jöhet létre.

Információk a szerzőről

Harangi-Tóth Zoltán őrnagy, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

egyetemi tanársegéd (NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar) 

Hivatkozások

GMT Games: Next War Series. https://www.gmtgames.com/c-47-next-war-series.aspx#[PageNumber(0)|PageSize(50)|PageSort(Name)|DisplayType(Grid)]

Harangi-Tóth Zoltán: A stratégiai hadijátékok szerepe a katonai felsővezető-képzésben. Honvédségi Szemle, 148. évf. 2020/1., 91–100. https://honvedelem.hu/wp-content/uploads/2020/01/Harangi-Tóth-Zoltán-őrnagy_A-stratégiai-hadijátékok-szerepe-a-katonai-felsővezető-képzésben.pdf DOI: 10.35926/HSZ.2020.1.7

Harangi-Tóth Zoltán: Mi a történelmi hadijáték és miért van helye a katonai felsőoktatásban? Hadtudomány XXIX. évf. 2019/4., 119–128. http://mhtt.eu/hadtudomany/2019/2019_4/119-128_Harangi-Toth.pdf DOI: 10.17047/HADTUD.2019.29.4.119

Harangi-Tóth Zoltán: Nemzetközi hadijátéktrendek. Honvédségi Szemle, 148. évf. 2020/2., 113–124. https://kiadvany.magyarhonvedseg.hu/index.php/honvszemle/article/view/49/48 DOI: http://doi.org/10.35926/HSZ.2020.2.11

Johnson, Michael – Shlapak, David A: Reinforcing Deterrence on NATO’s Eastern Flank. Wargaming the Defense of the Baltics. RAND Corporation, 2016. https://www.rand.org/pubs/research_reports/RR1253.html

Lacey, James: How does the next great power conflict play out? Lessons from a wargame. War on the Rocks, 22. 04. 2019. https://warontherocks.com/2019/04/how-does-the-next-great-power-conflict-play-out-lessons-from-a-wargame/

Lacey, James: Teaching Operational Maneuver. PAXsims, 06. 08. 2019. https://paxsims.wordpress.com/2019/08/06/lacey-teaching-operational-maneuver/

McGrady, Ed: Getting the Story Right about Wargaming. War on the Rocks, 11. 08. 2019. https://warontherocks.com/2019/11/getting-the-story-right-about-wargaming/

Owen, William F.: What’s Wrong with Professional Wargaming? PAXsims, 26. 04. 2020. https://paxsims.wordpress.com/2020/04/26/owen-whats-wrong-with-professional-wargaming/

Szilágyi Tibor – Harangi-Tóth Zoltán: Stratégiai hadijáték az Egyetemen. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, 2020. 03. 17. https://hhk.uni-nke.hu/hirek/2020/03/17/strategiai-szintu-hadijatek-az-egyetemen

##submission.downloads##

Megjelent

2020-09-22

Hogyan kell idézni

Harangi-Tóth, Z. (2020). Egy stratégiai szintű hadijáték előkészítésének és levezetésének tapasztalatai. Honvédségi Szemle – Hungarian Defence Review, 148(5), 72–81. https://doi.org/10.35926/HSZ.2020.5.6

Folyóirat szám

Rovat

Vezetés, felkészítés

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei