Abstract
A szerző a nem hagyományos hadviselés (NHH) témáját kutatja. A nem hagyományos hadviselést leíró egyik modell a Special Operation Research Office által kidolgozott „ellenállás piramisa”, amelyben a feladatok között megtalálhatjuk a gerilla-hadviselést
is. A szerző tanulmányában a második világháború gerillatevékenységei közül három, nem hagyományos mozzanatot hasonlít össze. A Fülöp-szigetek több tízezer főt számláló gerillacsoportjait, a japánok által rettegett burmai kacsin törzsből kiképzett és felállított gerillaerőt, valamint a rendkívül alaposan kiválogatott és felkészített háromfős Jedburgh-csoportok által támogatott francia ellenállókat. Az összehasonlítás több konkrét szempont alapján történik, mint például a stratégiai környezet és a gerillák alkalmazásának célja, a gerillacsoportok jellemzői és az őket támogató különleges erők jellemzői. Az összehasonlításból kitűnik, hogy a gerillák alkalmazásának a szándéka már korán felbukkant a szövetségesek terveiben, viszont a gerillacsoportok kialakulása többféle sémát követett. Az is kiderül, hogy az őket támogató különleges erők felkészítése és tevékenységük szükség szerint a műveleti területre szabottan rendkívül specifikus kell, hogy legyen. Végül a szerző fontos következtetést von le írásában: a gerillák sikerei ellenére mindhárom példában észrevehető, hogy tevékenységük legtöbbször tudatosan korlátozva volt, és a hagyományos katonai műveletek támogatását szolgálta.