A Gamma–Juhász-lőelemképző: egy elektromechanikus analóg számítógép

Szerzők

  • Varga József ny. ezredes

DOI:

https://doi.org/10.35926/HSZ.2022.4.8

Kulcsszavak:

Gamma–Juhász-lőelemképző, légvédelem, légvédelmi tüzérség, őelemképzés, második világháború

Absztrakt

Az első világháborút jellemzők gyakran használják azt a minősítést, hogy ez már a gépi háború korszaka volt. A sorozatlövő fegyverek, a harckocsik, a gépkocsik, az elektronikai eszközök hadi célú használata mellett talán az egyik legjelentősebb változást a hadviselés harmadik dimenzióba történt kiterjesztése jelentette. Kezdetben a léghajók és az ellenük kialakított ballonvadász, más elnevezés szerint „légjáróműelhárító” fegyverek lényegében átalakított tábori tüzéreszközök voltak. A repülőgépek (felderítő-, bombázó-, vadász- stb.) ugrásszerű fejlődése azonban a védekezés eszközeinek fejlesztését is igényelte. Előbbiek megjelenése megváltoztatta a háborúk addigi jellegét is, ugyanis a hadszínterek mellett a hátország kiemelt objektumai és ipari centrumai is katonai célpontokká váltak. Ezeknél a védekezés legfőbb eszközévé a vadászrepülőgépek mellett a légvédelmi tüzérség vált. Mindennek hatására az első világháború végére kialakult az önálló légvédelmi tüzérségi fegyvernem, amely sajátos lövegeivel és lövegirányzási (tűzvezetési) módszereivel alapvetően eltér a tábori tüzérségtől.

Információk a szerzőről

Varga József ny. ezredes

hadtörténész

Hivatkozások

• Dr. Barcy Zoltán – Sárhidai Gyula: A Boforstól a Dóráig. Petit Real Könyvkiadó, Buda-pest, 2008.

• Juhász István: 1931M lőelemképző leírása. Gamma Rt., Budapest, 1931.

• Katona István: A számítógép története. Magyar informatika története (előadás). http://www.centarprosvjetnokulturni-madjara-os.skole.hr/Tananyag/history3.pdf

• Miklauzič István: Gamma–Juhász lőelemképző – Hármas együttállás a Földön. https://mek.oszk.hu/17300/17320/17320.pdf

• Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala: 103463. számú. – XIX/c. osztály – „Készülék mozgó célok lőelemeinek meghatározására”.

• Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala: 108535 számú. – XIX/c. osztály – „Szerkezet mozgó tárgyak mozgásirányának és sebességének meghatározására”.

• Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala: 99336. számú. – XIX/c. osztály – „Műszer légitáma-dás elleni tűzharc vezénylésének megkönnyítésére”.

• Varga József: A légvédelmi tüzérség története a kezdetektől a második világháború végéig. A Magyar Honvédség légvédelmi rakéta- és tüzérfőnökség kiadványa, Budapest, 1996.

##submission.downloads##

Megjelent

2022-07-04

Hogyan kell idézni

Varga, J. (2022). A Gamma–Juhász-lőelemképző: egy elektromechanikus analóg számítógép. Honvédségi Szemle – Hungarian Defence Review, 150(4), 104–112. https://doi.org/10.35926/HSZ.2022.4.8

Folyóirat szám

Rovat

Logisztika