Abstract
A cikksorozat eddigi részeiben végigkísértük a szárazföldi aknák fejlődését az ókortól a II. világháború végéig.
Tömeges alkalmazásukat először a Nagy Háború végeérhetetlennek tűnő állásharcainak megtörésére kifejlesztett brit harckocsik megjelenése „kényszerítette ki”. A németek által ipari méretekben gyártott harcjármű elleni aknák jól
vizsgáztak, és a II. világháború alatt már mindkét hadviselő fél arzenáljában bizonyították hatékonyságukat, ahogy erről a 4. részben olvashattunk. [1; 5–7.] A hagyományos fegyverrendszerekkel összehasonlítva bármilyen időjárási körülmények és korlátozott látási viszonyok között is igen megbízhatóan működtek, megőrizve teljes harcképességüket akár huzamosabb időn keresztül is.
